Az 1993. évi LXXVII. törvény adott először lehetőséget arra, hogy a hazai roma közösség képviseltesse magát az önkormányzati választásokon, autonóm cigány kisebbségi önkormányzatokat létrehozva. A 17. § így szólt: "A kisebbségek társadalmi szervezeteket, helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre."

Az első két ciklusban Farkas Flórián vezette az országon önkormányzatot, míg a következő két ciklusban (egy rövid időre Horváth Aladár, majd) Kolompár Orbán. Majd 2010-ben jött újra Farkas Flórián. (Ezt a "különös" időszakot egy külön blogbejegyzésben fogom majd kielemezni, mert úm. "megér egy misét".) Farkas Flórián után jött Hegedűs István, majd nem sokkal rá Balogh János. Hegedűs István elnöklése óta látok bele igazán mélyen a dolgok sűrűjébe - mi hogyan történik a vezetői döntéshozatalban és miért, pedig már magam is a negyedik ciklusomat töltöm. Még szállóigévé is váltam Farkas Flóriánnak köszönhetően, aki a következő mondatot több képviselőtársának is elmondta: "vigyázzatok, mert úgy jártok mint Aba-Horváth, két nap alatt lenullázlak benneteket". Sem Farkas Flóriánnál, sem Kolompár Orbánnál nem tartoztam a "kedvenc" kategóriába. Megjegyzem, Kolompár Orbán jobban "megbecsülte" a képviselőit, mint elődje (merthogy alapvetően jobb stratéga volt). Emlékezhetünk, hogy 2006-ban hogyan nyert 25-28-ról 27-26-ra, s így regnált másodjáéra is Kolompár Orbán.

Minden elnöknek volt egy rossz szokása. Körülöttük annak a néhány "kiválasztottnak" (5-8 fő) volt jó a helyzete, a többieknek folyamatosan helyezkedni kellett. A mindenkori ORÖ elnök a hivatalvezetőjével együtt úm. "élet és halál ura" volt. Mondhatni egyfajta avitt tekintélyelvű, és nem demokratikus szervként működött az egész hivatal. Egyes képviselőket a vezető kénye-kedve szerint égbe emelhettek (főként anyagilag, hiszen szakmai mennybemenetelről sajnos nem beszélhetünk) míg másokat pokolba taszíthattak. Ebből következően azon a képviselők tudtak ebben a felállásban érvényesülni, akiknek saját stabil küldetése, közösségi felelőssége nem volt. Minden időszakban (mivel nem volt gépi szavazásra lehetőség) a szavazatoknál a kézfelemelés egyfajta kontrollal is járt, mert aki nemmel szavazott, az várhatta a retorziót. Így működött - és sajnos működik ma is - az Országos Roma Önkormányzat. Minden testületi ülés előtt "füstölnek" a telefonvonalak, megy a klikkesedés, az amőba-játék (kik lesznek többségben), ezzel együtt az ígérgetések, amelyek lassan már paradicsomi állapotokat kellett volna eredményezzenek (ha lenne valóságalapjuk). Sok ORÖ képviselő megjegyezte már, hogy a képviselők Hegedűs István idejében voltak leginkább megbecsülve, emberszámba véve (és ez már valódi, és nem csak hatalomstratégiai megbecsülés volt).

Érdemi szakmai munka alig-alig fedezhető fel a testület munkájában. Bár azt el kell ismerni, voltak és vannak aprócska eredmények is, de azok elenyészőek ahhoz viszonyítva, amennyi forrást erre a területre biztosítottak. Hatékony, minden képviselőt bevonó közösségi munka nélkül lehetetlen a magyarországi roma közösség érdekeit egységesen megjeleníteni, helyzetüket előre mozdítani. Elméletben mindenki tudja és látja a megoldást, azonban a gyakorlati megvalósítás helyett a cigányügy nem mássá vált, mint negatív kommunikációvá. Igen, kommunikáció a valóság helyett, mert a valóságot az alábbihoz hasonló életképek, szociofotók adnák... 

Bárhol van ilyen az országban, az közös szégyenünk. Nem tudjuk hangunkat hallatni a forráselosztásnál, az érdekek érvényesítésénél, projektek bírálatainál. Az is elmondható, hogy a szegények, sőt a mélyszegények száma is naponta gyarapszik. A telepeken, a falvakban a munkanélküliség az egekbe szökött, egyedüli alternatíva a közmunka (különösen az ország északi-keleti részén). Mára ott tartunk, hogy a közös bohóckodásunk érdemeként a roma felzárkóztatásra szánt pályázati forrásokat nagyrészt (a roma ügytől a hétköznapokban kényesen elzárkózó, a nem cigány híveket elveszteni nem akaró) egyházak, karitatív szervezetek és (nem cél-, hanem) projekt-orientált nem-roma civil szervezetek kapják készhez. Ebből felemelkedés, felzárkóztatás szinte biztos, hogy nem lesz.

Ideje lenne a múlt hibáit elemezni, értékelni, és minden érdeme mellett süllyesztőbe dobni. Azonnal kialakítani egy új, felelős szemléletet, gyakorolni egy új, szakmaibb hozzáállást, amelyben a képviselőknek nem a magánérdeke, hanem a közösségi érdek válik munka és életcéllá. Meggyőződésem, hogy a mindenkori kormányzat romaüggyel foglalkozó intézményei, személyei alig várják, hogy ez az új szemlélet mibennünk megjelenjen, kikristályosodjon, mert akkor értelmet kap újra az együttműködés. Mindent újra lehet tervezni, ha van újjászületés. Ha ez nem történik meg, akkor tovább folytatódik a bohózat, ami nem más: 

 AHI, 2016.12.29.